Ez a szöveg egy mesés reggelen született, amikor a százéves parasztház lépcsőjén ülve néztem a napfelkeltét a falu csendjében. A pillanat egyszerűsége felidézte bennem a gyökerek erejét, és megértettem: a hazaérkezés nem csupán földrajzi, hanem belső folyamat. A mesék nyelvén ez a fény, az arany és a kincs szimbolikájában ragadható meg, és talán ennek a társadalomnak most éppen meseterápiára van szüksége, hogy újra felfedezze a gyökereit, és otthonra találjon önmagában.

A regeneratív jól‑lét nem célállapot, hanem életforma. Ritmus, amiben újra megtanulunk élni: testben, közösségben, természetben.