A harmónia újragondolása egy széttöredezett világban

Lili Abigél Gulbert
Jan 1
4 min read

A harmónia iránti vágy sok ember életében visszatérő tapasztalat. Megjelenik újévi célkitűzésekben, önismereti folyamatok kezdetén, terápiás munkában, valamint azokban az időszakokban, amikor a mindennapi működés túlterheltté válik. Ezekben a helyzetekben a harmónia jellemzően belső nyugalomként, egyensúlyként vagy rendezett állapotként kap jelentést.

Ez az értelmezési keret a kortárs életfeltételek között egyre gyakrabban feszültséget és kudarcélményt hoz létre. A tapasztalat, az idő, a kapcsolatok és a felelősség szerveződése jelentősen átalakult (Giddens, 1991; Rosa, 2013). A cselekvések következményei sokszor eltávolodnak a döntésektől, a hatások késleltetetten válnak érzékelhetővé, a kapcsolatok gyors kontextusváltások mentén alakulnak. Ebben a környezetben a kizárólag egyéni belső rendeződésre épített harmóniafogalom aránytalan terhelést helyez az egyénre.

Ez a helyzet indokolttá teszi a harmónia fogalmának újragondolását.

Harmónia, mint működési kapacitás.

Ebben a megközelítésben a harmónia nem pszichés állapotként, hanem működési kapacitásként értelmezhető. Olyan képességként, ami lehetővé teszi, hogy az emberi működés különböző szintjei kapcsolatban maradjanak egymással. Ide tartozik a szomatikus tapasztalat, a kapcsolatok minősége, a közösségi terek megtartóképessége, valamint a tágabb társadalmi és intézményi rendszerek működése.

Ez a gondolkodás összhangban áll a komplex adaptív rendszerek elméleteivel, melyek szerint a stabilitás dinamikus koherenciából, nem pedig statikus egyensúlyból születik (Holling, 1973; Walker & Salt, 2006). Amikor ezek a szintek összekapcsolódnak, az integráció megosztott módon jön létre, a terhelés több léptéken oszlik el, a tanulás és a korrekció kollektív folyamattá válik.

A kortárs világ egyik meghatározó jellemzője, hogy a tapasztalat gyakran leválik a visszacsatolásokról. Tudás halmozódik fel anélkül, hogy közvetlen tapasztalati következménnyé válna, a döntések hatása időben és térben elcsúszik (Latour, 1993). Ez az állapot strukturális környezetként írható le, amelyben az egyéni alkalmazkodás gyorsan kimerül.

A köztes lépték jelentősége.

Az önismereti és segítő megközelítések jelentős része az egyént tekinti a változás elsődleges katalizátorának. Ez releváns kiindulópont, ugyanakkor az emberi figyelem, érzelmi és idegrendszeri kapacitás véges. Amikor a környező rendszerek fragmentált módon szerveződnek, az integráció terhe könnyen egyetlen szintre összpontosul.

Ezen a ponton válik meghatározóvá a köztes lépték szerepe. Az a tér, ami sem kizárólag intim, sem intézményi. Olyan működési közeg, ahol a kapcsolatok ismétlődnek, a konfliktusok javíthatóvá válnak, és a következmények belátható időn belül megjelennek. A társadalomtudományi irodalomban ez a mezo-szintként ismert lépték, amely az egyéni és a makroszintű folyamatok közötti közvetítést teszi lehetővé (Coleman, 1990; Ostrom, 2010).

Ebben a tanulmányban ezt a működési logikát nevezzük faluléptéknek: nem idealizált közösségformaként, hanem integrációs infrastruktúraként.

„Építsd fel a saját falud”, mint strukturális felismerés.

A “Építsd fel a saját falud” / „Build your own village” kifejezés nemzetközi szakmai körökben gyakran jelenik meg. Ebben az összefüggésben strukturális felismerést fejez ki: a harmónia megosztott struktúrákban jön létre.

Egy ilyen „falu” megjelenhet baráti, szakmai, gondoskodó vagy alkotói térként. Integrációs infrastruktúraként működik, kapcsolati és időbeli szerkezetként, ahol a terhelés megoszlik, a jelenlét fenntartható formát ölt, és a tanulás közös folyamattá válik. Ez a logika összhangban áll a commons-kutatások és a policentrikus kormányzás eredményeivel (Ostrom, 1990; Ostrom, 2010).

Ezek a faluléptékű egységek egymáshoz kapcsolódva válnak igazán működőképessé. Autonóm módon, mégis összehangoltan. Így alakul ki a falvak szövetsége: olyan hálózatos szerveződés, amely párhuzamos tanulást, alkalmazkodást és teherelosztást tesz lehetővé (Bar-Yam, 2016).

Orientáció a gyakorlatban.

Ez a szemlélet orientációs keretet ad. Lehetővé teszi az önismereti munka újraértelmezését kapcsolati és környezeti beágyazottságban. Új nézőpontot kínál a kapcsolatok értelmezéséhez, hordozó struktúrákként, nem pusztán érzelmi intenzitásként. Segíti a közösségi és fizikai terek tudatosabb alakítását abból a szempontból, hogy képesek-e megtartani az emberi tapasztalat összetettségét.

Ebben az értelemben a harmónia iránytartásként jelenik meg. Egy élő, folyamatosan formálódó architektúraként, ami a szomatikus tapasztalatban, a kapcsolatokban és a közösségi léptékben egyaránt alakul.

Reflektív kérdések az év elejére:

Az olvasottak elmélyítéséhez és a harmónia tudatos alakításához.

Az alábbi kérdések megfigyelésre, összekapcsolásra és finomhangolásra hívnak. Érdemes időről időre visszatérni hozzájuk az év során, különböző élethelyzetekből ránézve.

Mit jelent számodra most a harmónia a mindennapi működésedben?
Milyen helyzetekben tapasztalsz összerendezettebb jelenlétet?
Hogyan jelzi a tested azt az állapotot, amikor a működésed koherensebbé válik?
Milyen ritmus jellemzi jelenleg a napjaidat és heteidet?
Hogyan oszlik meg a terhelés a különböző életterületeid között?
Mely visszatérő ritmusok támogatják leginkább a figyelmed és jelenléted fenntarthatóságát?
Mely kapcsolataid erősítik a megtartottság élményét?
Hol jelenik meg kölcsönösség, ismétlődés és közös tanulás?
Kik azok az emberek, akikkel az együttlét természetes jelenlétté válik?
Melyek azok a terek az életedben, amelyek túlmutatnak az intim kapcsolódáson, és mégis személyesek maradnak?
Hol válik érzékelhetővé a felelősség, a következmények és a gondoskodás kapcsolata?
Hogyan rajzolódik ki számodra most a „saját falu” kapcsolatok, helyek és visszatérő alkalmak szintjén?
Hol kapsz olyan visszajelzést, amely támogatja a tanulást és az alkalmazkodást?
Mely helyzetek segítik a működésed újrahangolását?
Hol jelenik meg tér és idő az integráló regeneráció számára?
Milyen apró, következetes lépések támogatják a harmóniát rendszerként?
Mely kapcsolati és közösségi döntések adnak irányt az év során?
Mit szeretnél idén felépíteni közösen hordozott struktúraként?

Referencialista

Bar-Yam, Y. (2016). Making things work: Solving complex problems in a complex world. NECSI Knowledge Press.

Coleman, J. S. (1990). Foundations of social theory. Harvard University Press.

Giddens, A. (1991). Modernity and self-identity: Self and society in the late modern age. Stanford University Press.

Holling, C. S. (1973). Resilience and stability of ecological systems. Annual Review of Ecology and Systematics, 4, 1–23. https://doi.org/10.1146/annurev.es.04.110173.000245

Latour, B. (1993). We have never been modern. Harvard University Press.

Ostrom, E. (1990). Governing the commons: The evolution of institutions for collective action. Cambridge University Press.

Ostrom, E. (2010). Polycentric systems for coping with collective action and global environmental change. Global Environmental Change, 20(4), 550–557. https://doi.org/10.1016/j.gloenvcha.2010.07.004

Rosa, H. (2013). Social acceleration: A new theory of modernity. Columbia University Press.

Walker, B., & Salt, D. (2006). Resilience thinking: Sustaining ecosystems and people in a changing world. Island Press.