Kapcsolódás és szeretet: Hogyan hozhat minket egymáshoz közelebb a trauma?
- Lili Abigél Gulbert
- Aug 16, 2024
- 6 min read
Updated: Sep 26, 2025
A közhiedelem szerint a trauma mindig valamilyen rendkívüli, megrázó esemény következménye: háború, természeti katasztrófa, baleset, szexuális zaklatás vagy állatok okozta sérülés. Ezek valóban traumatikus, az idegrendszert túlterhelő („túl sok”, „túl gyors” vagy „túl hirtelen”) események.
Ám a traumatizálódás nem csak sokkoló események hatására történhet. Gyakran az egészségtelen korai kötődő kapcsolatok eredményeként alakul ki, amit fejlődési traumának nevezünk.
A bizonytalan kötődési kapcsolatok megfosztják a gyermeket a fejlődéshez elengedhetetlen gondoskodástól – legyen az fizikai, érzelmi, anyagi vagy lelki. E tapasztalat hiányában az idegrendszer felkészületlen marad a biztonságos kapcsolatokra. A belső biztonság helyett a bizonytalanság lesz az alapélmény, amely végül meghatározza kapcsolódási mintázatát önmagával, a testével, másokkal, a környezetével és a világgal.
Kötődési mintázatainkat egy agyi kör alakítja ki, így minden életterületünk kapcsolati rendszerét ez a minta hálózza be.
Az idegrendszer változásra való képessége
Az idegrendszerünk mindig készen áll a változásra. A neuroplaszticitásnak köszönhetően életünk során folyamatosan növekedhetünk és fejlődhetünk. Bármikor képesek lehetünk olyan tapasztalatok megélésére és minták kialakítására, amelyek támogatják a biztonságos, örömteli és jelentős kapcsolatok létrejöttét.
Tudatos gyakorlással formálhatjuk a kapcsolati tudásunkat. Ezáltal javulhat kapcsolataink minősége, és mélyebb alapokra építhetjük az összekapcsoltság élményét.
Az egészséges kapcsolatok egyik legfontosabb alapélménye a kötődés és a szeretet következetes és mély átélése. Ezt azonban nem elegendő pusztán a szülők felelősségteljes viselkedésével biztosítani. Ami valóban megerősíti a biztonságérzetet, az a zsigerileg átélt szeretet élménye.
Ez a testi tapasztalat elengedhetetlen ahhoz, hogy bele tudjunk merülni a biztonság és jóllét érzéseibe. Szükségünk van rá a stabil önértékelés, a belső biztonság és az összekapcsoltság megélése érdekében. Ez az állapot kísér végig bennünket életünk során, és irányt ad. Érthető tehát, hogy ennek a tapasztalatnak a hiánya traumát okozhat.
Miért nem adatik meg mindez olyan sok embernek?
Ha a mély kapcsolat és a szeretet alapvető szükségletünk, miért nem tapasztalják meg mégis olyan sokan?
Ennek több oka lehet. Vannak szülők:
akik valóban szeretik gyermeküket, de nehézséget jelent számukra az érzelmek kifejezése, mert saját gondozóiktól nem tanulhatták meg, hogyan kell szeretetet kimutatni,
akikben ott van a szeretet, de életükben állandó és erős stresszt élnek meg, ezért nem tudnak elegendő figyelmet és gondoskodást nyújtani. Ez gyakori jelenség az addikcióval vagy krónikus betegséggel terhelt családokban,
akik saját fejlődési traumájuk miatt nehezen alakítanak ki mély kapcsolatokat, és a szeretet kifejezése is küzdelmes számukra,
akik szülők nélkül nőttek fel, ezért alapvető kötődési tapasztalatokat nélkülöznek.
Az emlős biológiánk miatt társas lények vagyunk. A kapcsolódás és a szeretet alapvető biológiai szükségletek, amelyek túlmutatnak a puszta szaporodási ösztönön. A Stanford Egyetem kutatói alkották meg a társas agy fogalmát, amely szerint semmi sem motivál bennünket jobban, mint a vágy, hogy mások lássanak, elismerjenek, törődjenek velünk és szeretetet kapjunk.
Már életünk első napjától kezdve a másik ember felé fordulunk.
Azoknak, akikkel nem törődnek elég jól a korai években, nem alakul ki biztonságot és bizalmat teremtő kötődésük. Ez a dopamin, az oxitocin és az endogén opioidok együttműködésének hiányában történik. Következményként sérülhet a kapcsolódásra irányuló motivációs rendszer, ami magasabb szorongás- és stresszérzékenységet eredményez, és hosszú távon egészségügyi problémákhoz vezethet.
Mindez jól mutatja, hogy az elszigeteltség és a tartós konfliktusokkal teli környezet nem egészséges.
A tükörneuronok és az együttérzés biológiai alapjai
Egy másik fontos neurobiológiai tényező is bizonyítja társas lény mivoltunkat: ez a tükörneuronok rendszere. Ennek köszönhetően – nemcsak az embereknél, hanem sok más állatfajnál is – képesek vagyunk ösztönösen és kölcsönösen egymásra hangolódni.
A tükörneuron sejtek révén tudjuk átélni azt, amit a másik ember átél. Ezért lehetnek az érzelmek és hangulatok ragályosak. Ezt a biológiai működést nevezzük együttérzésnek.
A tükörneuronokra ugyanaz érvényes, mint a motivációs rendszerre és a biológiai stresszrendszerre: akkor működnek optimálisan, ha a fogékony időszakban elegendő jó kötődési tapasztalatban van részünk. Ha viszont a későbbi életünkben traumatikus élmények érnek bennünket, ezek a rendszerek pszichésen és neurobiológiailag is károsodhatnak.
A korai hiányos gondoskodás lenyomata és a mintázatok formálhatósága.
A korai hiányos gondoskodás élményei biológiai ujjlenyomatot hagynak maguk után. Megváltoztatják a későbbi környezeti ingerekre adott reakcióink mintázatát, vagyis azt, ahogyan kapcsolódunk. Ezek a mintázatok gyakran nehézségeket okoznak kapcsolatainkban.
Ugyanakkor, ahogy a korai negatív kapcsolatok nyomot hagynak, úgy a neuroplaszticitásnak hála formálhatók is. A később szerzett pozitív társas élmények újraképződnek és elraktározódnak az idegrendszerben, és a leghatásosabb védelmet nyújtják a lelki és testi stressz ellen.
A minőségi interperszonális kapcsolatok jelentik azt a közeget, amelyben lelki életünk zajlik, és amelyben megőrizhetjük testi egészségünket is. Amikor az emberi kapcsolatok száma csökken, és a minőségük is romlik, akkor a betegségek kockázata megnő.
A mai világ terhei és az elmagányosodás következményei.
Napjaink világa terhelt és széttöredezett, és egyre inkább az elmagányosodás jellemzi. Ezért a túlélésünk szempontjából létfontosságú, hogy tudatában legyünk a szoros és kölcsönös kapcsolatok jelentőségének, és aktívan tegyünk is azokért.
Ha tartósan fennáll a társas elszigeteltség és a kirekesztettség, elveszíthetjük a motivációnkat a kapcsolódásra és akár az életre is. Ilyenkor az életünk értelmetlennek tűnhet, egészségi állapotunk pedig romlik. Ennek következtében nő annak az esélye, hogy rövidebb ideig éljünk.
Egyre szélesebb körben ismert tudományos tény, hogy egészségünk szempontjából alapvető a biztonságos és szeretetteli kapcsolatok megléte. Mégis, egyre többen vallják meggyőződésüknek, hogy jobb egyedül vagy majdnem egyedül élni.
Sokan elhiszik, hogy így jobban járnak. Mások felületes kapcsolatok hálójában élnek, miközben belső érzéseiket ritkán osztják meg. Ez különösen gyakori a férfiaknál, akiket társadalmi sztereotípiák nyomnak ebbe az irányba. A belső fájdalmat azonban így is megélik, csak éppen elnyomják magukban.
A kötődő kapcsolatok fájdalma és az elkerülő minták.
A kötődő kapcsolatok miatti fájdalom képes falakat építeni körénk, és erősítheti a „jobb egyedül” típusú hiedelmeket. Így végül beérjük a kapcsolatok morzsáival.
A fájdalmas élmények feloldhatatlan ellentmondást alakíthatnak ki bennünk: vágyunk a mély kapcsolatra, de tudattalanul mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük azt.
Túlélési mechanizmusaink arra ösztönöznek minket, hogy kerüljük a közeli kapcsolat lehetőségét, mert a közelség sebezhetővé tesz. Az elkerülő mintákat megerősíti a döntés, hogy inkább az egyedüllét és a magány biztonságát választjuk.
Ez a korlátozó meggyőződés képes elnyomni bennünk a mély és szeretetteljes kapcsolatok iránti ösztönös vágyat. Ilyenkor a társas logika mentén több, de felületes interakcióval próbáljuk kielégíteni kapcsolati szükségleteinket. Amint azonban egy kapcsolat túl közeli lesz, elkerüljük azt.
Jeremy McAllister szavaival:„Még a legelkerülőbbek is közülünk mélyen vágynak az önmagukon kívüli kapcsolatokra, még akkor is, ha feladják annak lehetőségét, vagy nincsenek jelen a kapcsolataikban.”
Ez a vágy ott rejlik a látszólag áthatolhatatlan védelmi falak mögött.
Azok, akik elkerülő stratégiák mentén szervezik társas életüket, gyakran valamilyen függőséget alakítanak ki – legyen az munka, szex, hangulatmódosító szerek vagy edzés. Ezek a szokások maladaptív megküzdési stratégiaként épülnek be a működésükbe.
A pozitív kapcsolati élmények tudatosítása.
Vizsgáld meg a kapcsolati tapasztalataidat: próbálj felidézni egy olyan emléket, amikor valaki úgy érintett meg, hogy az mindkettőtöket kellemes érzéssel töltött el.
Ha nem tudsz ilyen emléket felidézni, de szereted az állatokat, gondolj arra, amikor legutóbb egy kisállat gyengéden megérintett, vagy más módon fejezte ki szeretetét. Ugyanígy elevenítsd fel azt az örömöt is, amelyet akkor éreztél, amikor segítettél valakinek, vagy kedvesen fordultál felé, ő pedig hálás, ragyogó szemekkel nézett rád.
Reflektálj ezekre a kapcsolati élményekre, és figyeld meg a hangulatod, energiád és fizikai állapotod legapróbb változásait. Hogyan reagál a tested ezekre a pozitívan megerősítő tapasztalatokra?
Ez a gyakorlat segíthet megérteni, hogy a pozitív kapcsolatok milyen erőteljesen hatnak az általános jóllétedre. Sőt, akár meg is erősíthet abban a döntésben, hogy a jövőben tudatosan a pozitív kapcsolati élményekre összpontosítsd a figyelmedet.
A kapcsolatok ápolása és a kis lépések ereje.
A kapcsolataink ápolása érdekében tett legapróbb lépések is jelentős változást hozhatnak az állapotunkban és az életünkben.
A kapcsolati fókuszú munkát elkezdheted például azzal, hogy
kifejezed a háládat mások felé,
mélyen meghallgatod őket, amikor beszélnek,
egyre többször veszel részt olyan tevékenységekben, amelyek az öröm, eredményesség és teljesség érzését hozzák el számodra.
Lehetőséged van klubokhoz csatlakozni, önkénteskedni, vagy különféle helyi közösségi eseményeken részt venni, ahol új embereket ismerhetsz meg. Mindezzel tudatosan fejlesztheted a kapcsolati tudásodat.
Minden kapcsolat egy újabb lehetőség, hogy formáld a társas agyad, és gazdagítsd az életed.
Segítő szakember bevonása és a gyógyító kapcsolatok tere.
Ha valamiért nem tudod megtenni ezeket az apró lépéseket, ha nehéz számodra a kapcsolódás, vagy folyamatosan magányosnak és üresnek érzed magad, akkor érdemes lehet egy segítő szakember támogatását kérni.
A segítői kapcsolat biztonságos tere lehetőséget ad arra, hogy feldolgozd a kötődési sebeid fájdalmát. Ebben a pszichoterápia módszerei nyújthatnak hatékony segítséget. Amikor leteszed a terheidet, lehetőséged nyílik arra, hogy tudatosan formáld kötődési sémáidat, és megtanuld egészségesebb kapcsolatok építését.
A kapcsolati fókuszú és testorientált mentálhigiénés foglalkozások abban támogatnak, hogy megerősítsd a pozitív tapasztalatokat. Míg a pszichoterápia elsősorban a negatív élmények feldolgozására összpontosít, addig a mentálhigiénés gyakorlat a pozitív megerősítő élmények fokozását helyezi előtérbe.
Mindkettőre szükség van ahhoz, hogy meghaladhassuk a fájdalmas múltunkat, és elmozdulhassunk egy örömtelibb, eredményesebb és jelentésteljesebb élet irányába.
A szeretetteljes kapcsolatok biológiai szükséglete és az ellenállás kezelése.
Ne feledd, hogy a mély és szeretetteljes kapcsolat alapvető biológiai szükségletünk. Minden apró lépéssel, amelyet tudatosan teszel e szükséglet beteljesítése érdekében, erősíted a jóllétedet és a belső stabilitásodat.
Fontos szem előtt tartani, hogy ez az írás ellenállást is kiválthat benned. Elképzelhető, hogy a szöveg olvasása közben erős belső tiltakozást vagy elutasítást éltél át. Ha így történt, ne engedd, hogy ez az ellenállás magával ragadjon.
Éppen ezt a belső ellenállást kell megtanulnod uralni és tudatosan kezelni ahhoz, hogy elég stabilan nézhess a kapcsolataidra, és dolgozni tudj rajtuk. Az út a szeretetteljesebb kapcsolatok felé nem mindig könnyű, de minden megtett lépéssel közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy biztonságban, örömben és mélyebb összekapcsoltságban élhess.
Irodalomjegyzék
Bauer, J. (2010). Miért érzem azt, amit te? Budapest: Ursus Libris.
Bauer, J. (2011). A testünk nem felejt. Budapest: Ursus Libris.
Bauer, J. (2012). Az együttműködő ember. Budapest: Ursus Libris.
Comments